HTML

Nagylátószög

Egy fotós blogja sokmindenről. Egyenlőre a fotótörténet dominál, mert szomorúan kellett tapasztalnom, hogy magyar nyelven alig lehet információt találni az interneten. Még a világhírű magyar fotósokról sem. Sosem tanultam "írni", csak fényírni. Azért remélem érdemes elolvasni az ilyen tartalmú bejegyzéseket is, de emellett számos más témában is lejegyzem majd a véleményemet. Örülök a hozzászólásoknak és örömmel veszem, ha megírjátok, hogy kiről-miről olvasnátok még.

Friss topikok

  • polarc: kedves Hegylakó! Köszönöm, hogy szóltál, kicsit félek tőle, hogy hiába; a "muszáj" szót évek óta t... (2008.07.15. 11:30) Erich Lessing
  • polarc: azt látom. (2008.02.23. 09:25) nagy OFF
  • polarc: Kedves Szabolcs! Köszönöm a hozzászólást, én is remélem, hogy lesz időm (legalább) ennyire összes... (2008.02.19. 18:49) André Kertész
  • alces alces: amugy komolyan megnézhetnéd, hogy milyen állapotban van. gyere el kedden lajkó félixre és ott megb... (2008.02.10. 23:41) Gyűjtés
  • polarc: Nemrég olvastam egy blogon (?) csillagfotózásról, és ott ajánlottak egy-két helyet, de pontosan ne... (2008.02.01. 21:53) Sötétben

Linkblog

2008.02.12. 13:07 polarc

Majd jövök

Jelenleg kicsit bonyolult az életem, ritkán jutok számítógéphez, de pár napon belül remélem rendeződik minden és újra hódolhatok a nagy divatnak; a blogolásnak.

Lesz miről írnom, mert sokminden történt körülöttem.
Ma a Múzeumban városképek között kellett keresgélnem, mely során példul eredeti Vadas Ernő kópiákat is volt szerencsém kézbefogni. Azt vettem észre, hogy a tavaly elkezdett Budapest sorozatom több darabja is a század első harmadának hangulatát idézi fel. (Természetesen filmes géppel csináltam). Így tehát megjött a kedvem ahhoz, hogy folytassam, méghozzá most nem csupán egyet lépek vissza az időben (a digitálisról a filmre), hanem mindjárt többet; előveszem a régi kétaknás Yashica MAT 124G típusú gépet és a rollfilmet. Sőt, ma jártam egy fotórégiség boltban, ahol nagyon jó áron láttam régi gépeket, különösen tetszett egy Voigtlander 15000-ért.

De egyenlőre inkább ételre költöm a pénzem.
Erről jut eszembe, hogy tegnap egy boltban vettem egy diós búrkiflit és egy túrósbatyut. Azt hittem, így olcsón megúszhatom az ebédet. De persze nem, kicsit lemaradtam, hozzá kéne szoknom ehhez a századhoz; a kifliben egy kb. dióízű zselé volt, a túrósbatyu kissé sós volt, és -nem túlzok- egy milligramm túrót sem találtam benne. Helyette embertelen rossz volt. Így egy kis elemzés után bevágtam mindkettőt a kukába (nem akartam egy hajléktalant sem megmérgezni...) és elmentem ebédelni.

Szólj hozzá!


2008.02.04. 21:45 polarc

Gyűjtés

Ma egy igazán érdekes történetet osztok meg veletek, nem mindennapi élményben volt részem. Elkísérhettem a Képtár két munkatársát egy "gyűjtésre", ami igazi akciónak számít egy múzeumban.
Az történt ugyanis, hogy Tibi bácsi (nevezzük most így) 92 évesen arra a döntésre jutott, hogy életművét átadja a Nemzeti Múzeum számára. Ez több ezer felvételből és egy Voigtlander Bessa típusú fényképezőgépből állt.
Na de ne rohanjunk ennyire előre; Tibi bácsi egy nagyon kedves, igazi öregúr, aki szépen felöltözve várt bennünket (én meglepetés voltam), kicsit ugyan győzködni kellett, hogy fényképezhessek, de végülis ez is sikerült.
Az átadott anyag igazi meglepetés volt, hiszen olyan szinten rendezve volt (számozott, borítékolt, felvágott negatívok...) mintha legalábbis egy profi múzeum archívumából származott volna. Én még ilyet sosem láttam...
Arról nem is beszélve, hogy mindezt ingyen tette, pedig tisztában volt vele, hogy egész komoly jogdíjat kaphatna értük. Ehelyett még a fényképezőgépét is átadta a múzeum számára, ami -immár nem lehet meglepetés- tökéletes állapotban volt, mintha nem is lett volna használva. Pedig 1944-től harminc éven át ezzel fényképezett.
Amúgy egy '37-es típusról van szó, nagyon jó, de nem számított igazán korszerű gépnek már a század közepén sem. Viszonylag körülményes volt a használata és a fényereje sem volt igazán jó (f/6.3). Holnap majd megnézem, hogy pontosan milyen képekről van szó, de annyit már tudok, hogy izgalmas képanyag.

4 komment

Címkék: fotó múzeum


2008.02.02. 23:01 polarc

nagy OFF


(forrás)
Én nem szoktam tv-t nézni, még akkor sem figyelek amikor kénytelen vagyok mások televíziózását háttérzajként elviselni.
Persze tudom, hogy sokmindenről lemaradok ezáltal, muszáj lesz ezen változtatni ha szeretnék felkészült fotóriporter lenni, de egyenlőre halogatom, ugyanúgy mint a napilapok olvasását is. Ma egy beszélgetés szünetében arra lettem figyelmes, hogy híradót nézek, de ezt is csak azért vettem észre, mert valami nagyon rossz érzés fogott el; azt éreztem, hogy tökhülyevagyok. Hamar rá is jöttem, hogy ennek az az oka, hogy még sosem beszéltek hozzám úgy, mintha teljesen hülye lennék, de végre ez is megvan.
Ha mondjuk valami reklám vagy sorozat ment volna, valószínűleg nem kaptam volna fel a fejem, de ez egy híradó volt.
Fotóriporterként belülről fogom látni a médiát, legalábbis felételezem, hogy így lesz, bár remélem tartani fogom magam, és mindig őszintén fogok fotózni.

ui.: az eredeti postom itt nem ért véget, hosszan elemeztem a szituációt, elméláztam kicsit a kampányon, és még világmegváltani is akartam a végén, de inkább megrövidítettem az írást. Nincs értelme beszélni erről. kapcsoldki. hülye tv.

eszembe jut egy klasszikus, aminek amúgy semmi értelme.
a nagy múltú intim terror zenekarnak van egy száma, a hülyetv. mivel a tagok nem szeretik ezért sosem játszák, de youtube-on elérhető.

4 komment


2008.02.02. 20:39 polarc

Nemzeti

Február elsejétől, azaz tegnaptól abban szerencsében részesülök, hogy (min.) egy hónapon keresztül besegíthetek a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár mindennapi munkáiba.
Az első napom máris nagy élmény volt, hiszen az ország legnagyobb történeti fényképgyűjteményében "szabadon garázdálkodhattam", így például kezembe vehettem az első magyar daguerrotípiát (erről később bővebben), eredeti 56-os Ata Kandó kópiát és számos olyan dolgot láttam, amit felesleges leírnom, mert ezt át kell élni :)
Azért természetesen a továbbiakban beszámolok mindenről amit érdemes a szélesebb közönség elé tárni, úgy érzem, hogy komoly dolgok várnak rám.

Ami nagyon érdekel most, az a fotórestaurálás (erről egészen biztosan írok majd), de van jól felszerelt fotólabor is, ahol úgy néz ki, hogy alkalmam lesz eredeti (üveg)negatívokról nagyítani... Remélem nem kell elemeznem, hogy ez mekkora dolog számomra...

A Történeti Fényképtár ezen a linken érhető el, ahol sok hasznas információt meg lehet találni a bal oldali menüben. Én nem fogok ott megtalálható tényeket és adatokat idemásolni, mert elég rövid és érdekes a bemutatkozásuk, tényleg mindenkinek ajánlom.

Kossuth Lajos arcképe A.J.F. Claudet felvétele London, 1851 Dagerrotípia
(eredeti Kossuth arckép is volt a kezemben, és itt szeretném megemlíteni, hogy bárki részesülhet ebben az élményben, aki kutatni szeretne a témában!)

Szólj hozzá!

Címkék: múzeum fotótörténet


2008.01.24. 20:31 polarc

Sötétben

Vagyis majdnem...de erre majd visszatérek.
Ha nincs északi fény és norvégia, akkor csinálok magamnak valami olyasmit.
Nagyon tetszettek a felhők az imént, ki is rohantam csinálni pár képet. Az új gépemmel még nem is próbáltam éjjel fotózni.
Itthon kicsit ás a helyzet, mint északon volt; hiába egy (kis)városban voltam, de az éjszaka, az éjszaka volt. Igaz ott már délután 4-kor is, de ez más kérdés.
Itt bármerre nézek, világos van. Budapest a szép szmog-gombájával mindig ad egy kis naplemente hangulatot a képeknek. Ez van, a fotónak még akár jót is tett, de azért inkább észak...  Mostantől ha lesz időm, megint nekiállok az éjszakai fotózásnak, nekem ez a kedvenc műfajom azt hiszem.
Beállítom a gépet, bízom benne hogy jó expot találtam, és van pár percem filózni.
Most egy kóborkutyát is (majdnem) megszelidítettem, pedig meg akart enni először.

6 komment

Címkék: fotó éjjel


2008.01.24. 15:18 polarc

André Kertész

 

André Kertész eredeti neve Kertész Andor volt. Budapesten született 1894-ben.
A fényképezés előtt rajzolni tanult, és saját bevallása szerint nem tetszettek rajzai a tanárának, mert túlságosan realisztikusan ábrázolt. Pontosan fel tudta idézni, hogy mikor alakult ki benne vonzalom a fotográfia iránt; hat éves korában rokonainál nyaralt Szigetbecsén, mikor a padláson régi családi képeslapokat talált. „Úgy gondoltam, később majd én is ehhez hasonlókat csinálok – s attól kezdve úgy néztem a dolgakat, ahogyan később fotografáltam.” Innentől kezdve fejében folyamatosan komponált, így mire elkezdett fényképezni, látásmódja szinte teljesen kifejlődött. „Amint 1912-ben a gépemet megkaptam, kezdtem olyan képeket csinálni, amilyeneket látni akartam. Ezek vizuálisan sikerültek, de technikai tapasztalataim még nem voltak.”
A fotózás minden részét autodidakta módon sajátította el. Festészettel viszont sosem próbálkozott, ennek az lehetett az oka (mint később kiderült), hogy részben színvak volt, de ez a színes fotóknál nem zavarta.
Hirtelen elhatározásból felkeresett egy abonyi méhészt, hogy megtanulja a méhész mesterséget, élete egyik meghatározó élményévé vált ez az időszak. Ugyanis 5 hétig éltek a természetben, ahol Kertész közel került a környezetéhez, és sokat fényképezett. Talán az egyik legfontosabb helyszín az életében ugyancsak a természethez köti; ez Szigetbecse volt. Becse azért volt ilyen jelentős, mert
„olyan közel kerülhettem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem. Később akár Tiszaszalkán, akár Esztergomban vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen.”
Aztán jött a háború, és Kertész önkéntesként vonult be.

Erőltetett menet (1915. július 19.)

Ez a kép tökéletesen tükrözi Kertész szeretetét a fényképezés iránt. Ez ugyanis a lengyel fronton készült, 48 órás folyamatos gyaloglás közben, amikor a menetfelszerelés is szinte elviselhetetlen terhet jelenthetett, de Ő még a fotófelszerelését is magával vitte, és volt energiája használni is. „…két falatot ettünk és mentünk, mentünk. Én kiálltam a sorból, levettem a menetet, aztán gyalogoltam tovább. Én vagyok egy a sok közül. De nekem a gondom az volt, hogy én ezt leveszem.”
Még a lengyel fronton súlyosan megsebesült a bal keze. Közel két évet töltött Esztergomban amíg felépült. Sok gyakorlással újra tudta használni a kezét; ekkor volt ideje a harctéren készült képek kidolgozására.
Ezekből a képekből egy kötetet szeretett volna összeállítani. Jellemző volt rá, hogy a bevételt a Vöröskeresztnek szerette volna felajánlani, bár végül nem sikerült véghez vinnie tervét. Kertész soha nem tekintette megélhetési forrásnak a fotózást, noha később mégis azzá vált, de nem tudott és nem is akart üzletemberként viselkedni. Esztergomban készült híres felvétele, a Víz alatt úszó. Ez a kép szerepel a 20. század fotótörténete (TASCHEN 2002) című könyvben is.
Ehhez a képhez tartozik egy anekdota: katonabarátaival voltak fürödni, s közben Kertész természetesen fotózott. Mindenki magáról szeretett volna képet küldeni a barátnőjének, családjának, ezért furcsálkodva szemlélték társukat, akit csak a víz felületén megjelenő „reflexiók” érdekeltek.
Ezt az fotót is a Vöröskereszt albumába készítette. A könyv helyett végül csak képeslapok jelentek meg, amikről máig sem lehet sokat tudni. Kertész ugyan később 3-4darabot talált egy régiségboltban, de senki nem tudta megmondani, hogy összesen hány darab készült. Ráadásul az ekkor készült üvegnegatívjainak nagy része a háború áldozatává vált. Voltak olyan felvételei, amelyekről soha nem hallott többet, de volt olyan is, hogy a háború után évtizedekkel (mikor már Amerikában élt) jelentkezett valaki egy dél-franciaországi faluból, hogy nála vannak. A háború elől menekülve vitte magával az illető, s mivel üvegnegatívok voltak, ezeknek is a hatvan százaléka tönkrement.
Ekkor már pályázatokra is küldött képeket és egy humoros hadi- rajz és fényképpályázaton díjat is kapott. Pedig a képe nagyon is komoly, bár humoros olvasata is van:

André Kertész, amint a két arcvonal között, a senki földjén tisztálkodik és a tetűket öli. (Bilinski, 1915. augusztus 12.)
Napok óta egy helyben voltak csapatukkal, fejük felett süvítettek el a lövedékek. Hetek óta nem tudtak tisztálkodni, mikor a 20 éves művész úgy gondolta, történhet bármi, ő megmosakszik. Elkúszott a több száz méterre levő patakig, és miközben tetveit ölte, hidegvérrel arra is tudott gondolni, hogy önkioldóval felszerelt gépével megörökítse magát.
Már említettem, hogy Kertész teljesen távol állt mindentől, ami nem tiszta fotográfia volt. Erre bizonyíték az 1924-es IV. Művészi Fényképkiállítás. Ezüstérmet ítéltek neki, amihez az volt a zsűri kikötése, hogy a beküldött képet meg kell csinálnia brómolajnyomatban is. Kertész ezt határozottan visszautasította, ezért végül csak oklevelet kapott.
„…a brómoil az egy imitációja a gravürnek, meg a grafikának, ahogy én csinálom, az fotografikus…ezt soha életemben nem csináltam és nem is fogom csinálni..” Később: ”ezt csináltam és a mai napig is ezt csinálom. A fotó az fotó.”
Valami ellenében megfogalmazta saját törekvéseit, kialakította stílusát, amihez ritka következetességgel haláláig hű maradt. Ebből a határozottságából később is származtak apró hátrányai, összességében azonban  ennek köszönheti szinte példátlan népszerűségét.

André Kertész legtöbb, magyar vonatkozású műve a falun, a természetben élő emberek életéről szól, mindig is közel állt hozzá ez a téma. Egy szabadban, sátorban élő cigány családról készített képeket, mikor „levette” ezt a pillanatot. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csupán külső szemlélő volt, hanem „kiprovokálta a csókot”: Megkérdezte a kisfiút, hogy szereti-e a nővérét, amire a fiú igennel felelt.                                          
Erre Kertész incselkedve:„Nem hiszem el.”

Csókolózó purdék. (Esztergom, 1917.)
 Kertész nem ment sokra Magyarországon egyedi stílusával, csak azután szerzett hírnevet, hogy 31 évesen (1925-ben) Párizsba költözött. Itt kötött ismerettséget Brassaival (bár később viszonyuk megromlott), Moholy-Nagy Lászlóval, Robert Capa-val (eredeti nevén Friedmann Endre –Kertész egyengette kezdetben a pályafutását). Itt ismerkedett meg Bölöni Györggyel, akivel végigjárták és fotózták Ady Endre tartózkodási helyeit. 1927-ben megnyílt első párizsi kiállítása, ami már magában is nagy dolognak számított, de nem egy egyszerű kiállítás volt, hanem „szellemi est”, ahol költészet, zene és a képzőművészet párhuzamosan jelent meg, sőt, József Attila volt az egyik előadó.
Moholy-Nagy Lászlóval is közeli kapcsolatban állt; Moholy egyszer megkérte Kertészt, hogy csináljon képeket a szobrairól. De hát te is fotográfus vagy –válaszolta. Erre Moholy:”Tudod, én csak játszom a fotóval, te vagy a fotográfus.”
lyen művészeti életben és szellemi közegben, azt hiszem, bárki szívesen élne..
Mégis Amerikába utazott a Keystone ügynökség meghívására. Csak egy évet akart ott tölteni, de végül élete végéig kinnmaradt.
Még korábban készítette híres Distorsions című sorozatát, mely torzított női aktokat ábrázolt. 1937-ben a Vigadóban kiállítottak ebből egy képet, ezután New York-ban csak megcsonkítva tették falra két képét, „pornográf” voltuk miatt. Három évvel később a Coronet legjobb fényképészei című összeállításban csak egy jelentéktelen képét közölték, míg Vadas Ernőnek öt képét. Kertészt mindkét eset megviselte, azt fájlalta, hogy még mindig a magyaros stílus (pl.: V. Ernő) élvez előnyt az általa is képviselt tiszta fotográfiával szemben. Még sok csalódás érte ezután is, egyszer a Life szerkesztője utasította viss,za munkáit, mondván: „André, ön túl sokat mond a képeivel.” (Mégsem volt hajlandó soha igazi kompromisszumra). Előfordult, hogy más nevével jelentek meg képei, vagy nem jelentették meg művét, mert nem volt bennük semmi brutalitás.
Részben ezek is hozzájárultak, hogy idős korára haragudott Amerikára.
„..Na most mondja meg, mit szeressek itten! Amerikát fel kell égetni… Mert nekik csak a pénz egzisztál, meg a tekintély, aztán semmi más. Főként csak a pénz. És én fütyültem a pénzükre, engem nem érdekelt. Én azt akartam csinálni, artisztikus szemlélettel és emberileg produkálni tudjak. Nekem az volt a fontos egész életemben. Azért csináltam.” 

Ugyan élete nagy részét külföldön töltötte, mindig nagy szeretettel beszélt Magyarországról, és ezt szülőhazája meg is hálálta. Szigetbecsén emlékház nyílt a tiszteletére, kitüntették a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével (ő volt az egyetlen fotográfus, aki megkapta), de talán a legfontosabb, hogy mára nem csak a fotósok, hanem a szélesebb közönség emlékezetében is méltó helyre került.

Kétségtelenül André Kertész a világ egyik legnagyobb hatású fotósa. Mivel soha életében nem csinált semmi igazán újat és megdöbbentőt, sokan sok helyen keresték már népszerűségének okát, de véleményem szerint senki nem tudta olyan jól összefoglalni vagy szebben megfogalmazni munkáságának lényegét, mint saját maga:
„Egész életemben azt az elvet követtem, és ezt mindenkinek ajánlhatom: legyen hű önmagához. Használja a fotográfiát arra, hogy a világról alkotott egyéni képét megmutassa. Soha életemben nem kötöttem kompromisszumot, és talán ez sikerem titka. Azok az emberek, akik képeimre felfigyeltek, azt érezték, hogy van azokban valami személyes, valami természetes és valami eredeti. Ez azért érdekes, mert soha nem erőlködtem, hogy egyéni stílust vagy valamilyen bonyolult módszert agyaljak ki. Egyszerűen úgy fényképeztem a dolgokat, ahogyan rám hatottak. Egyéni érzések kellenek ahhoz, hogy az ember ezt meg tudja valósítani.”

 1985. Szeptember 29-én halt meg New Yorkban.

(Mohai Balázs  mohaibalazs@gmail.com)

A fényképek saját szkennelések az alábbi könyvek képanyagából:

(a scanner egy túl drága Trust márkajelzésű eszköz volt)

Felhasznált irodalom:

 

A Kertész    19894 - 1985 - 1994

Budapest: Magyar F. M. – Pelikán Kiadó, 1994

-Kincses Károly: -Elő szavak

    -André Kertész és Magyarország

-Lugosi Lugo László: Beszélgetés André Kertésszel

1981. január 13-án New York City-ben

 

André Kertész Magyarországon

Szerk.: Bodnár János

Budapest: Főfoto, 1984

-Féner Tamás: Jelenlét és következetesség

 

Kertész és Brassai előtt

Magyar fotográfiai múzeum, 2001

A modernizmus gyökerei a magyar fotográfiában

Anne Cartier-Bresson – Kincses Károly

6 komment

Címkék: fotó fotótörténet


2008.01.23. 09:51 polarc

Új haverok

Natessék.
Mennyi szart elolvastam régen, bízva abban hogy igenis léteznek odakünn (vagy legalábbis egy párhuzamos világban) más haverjaim.
És itt van, találtak marslakót. Máris szimpatikusabb mint a legtöbb itteni kolléga.

Namost az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez csak egy optikai csalódás, de azért pár napig valószínűleg ébren tartják a hírt. Most végre megtudtátok, hogy miért nagylátószög a blog címe; sokminden belefér, mégiscsak fotó. :)

A TIMES cikke
Itt találtam

Szólj hozzá!

Címkék: csillagászat


2008.01.21. 21:15 polarc

Erich Lessing

Tudtam, hogy sok mindenről szeretnék írni, most mégis meglep, hogy ötpercenként jön valami téma. Mivel éppen szigorlatra készülök, ezek többsége félre lett téve, de most muszály egy-két mondatot közzétennem.
Sosem érdekelt igazán a történelem, de ma életemben először valami olyat találtam, amitől kirázott a hideg.
Erich Lessinget szinte mindenki ismeri, ő volt az, aki 56-ban fotózott Budapesten, nem is olyan régen volt is ebből kiállítás, amire persze megint nem volt időm elmenni...
Kár érte, mert most sokkal kevesebbel nemhogy "beértem", hanem le lettem nyűgözve.
Elvetődtem a honlapjára, ahol rákerestem a "budapest" címszóra, és meglepődve tapasztaltam, hogy közel 500 találat van. Furcsállottam, hogy ennyi régi képet feltett.
De kiderül, hogy ezek a fotók nem mind 56-ban készültek, hanem valamelyik egy kicsit korábban, de ami leginkább megfogott: a rendszerváltás után Lessing visszatért magyarországra (ekkor 70 év körül lehetett), és végigjárta a jellegzetes helyeket, sőt, felkeresett néhány közismert személyt, akik részt vettek valamilyen formában az 56-os harcokban.
Fényképei segítségével megismerhetjük a forradalom kitörése előtti Budapestet is.

56-os dátummal szerepel a következő kép is; azt hiszem ilyet is ritkán láthattunk.

Persze legfontosabbak mégis azok, melyek a közismert eseményeket örökítik meg.

A szerző nem csupán felszórta az internetre ezt a pár száz fényképet, hanem terjedelmes és könnyen megérthető képaláírásokkal is ellátta, ami minden esetben csak hozzátesz valami pluszt a képhez.
Erich Lessing művei
Az itt látható képek mind a linkelt oldalról származnak, ahol érdemes körülnézni, mert nem a legjobb képeket válogattam ide.

1998
"The statue of Imre Nagy, Prime minister during the Revolution, stands near the Hungarian Parliament, site of some of the fiercest battles in 1956. Nagy was executed in 1958."

3 komment


2008.01.21. 11:43 polarc

Robert Doisneau

Megint felfedeztem magamnak egy fotóst, akit persze névről ismertem, sőt még néhány képét is számtalanszor láttam, de sosem párosítottam össze a kettőt (mármint szerzőt a képpel).
Robert Doisneau profi alkotói pályája a második világháború környékén kezdődött. Persze senki nem akar itt történelmet olvasni, csupán azért írtam le, mert kortársai egészen másfajta képeket csináltak. A háború után fellendült a fotózás, értelemszerűen többnyire a borzalmaknak köszönhetően, de Doisneau valami egészen mást csinált. Nagyon jól tette.
Talán leghíresebb fényképe egy csókolózó párt örökít meg (Párizsban).



Ez is egy nagyszerű pillanat :)

Ennél a képnél pedig magamra ismertem. Norvégiában készült rólam egy fotó, amikor egy hegymászás során fejjel belefúródom a jeges hóba, mert a kezemben a fényképezőgépemet tartottam, és hát inkább két fogam törjön ki mintsem, hogy baja essen a gépemnek. De ez jobb kép, úgyhogy álljon itt most csak ez.

Szólj hozzá! · 1 trackback


2008.01.18. 12:24 polarc

Roger Fenton

Egy leendő fotóriporter (?) nem hagyhat szó nélkül egy olyan jelentős eseményt, mint ami az ELTE könyvtárában történt - fél évvel ezelőtt. Mivel még csak kezdő vagyok, nézzétek el nekem ezt a kis csúszást, tudom, hogy ebben a szakmában a gyorsaság a legfontosabb. Kis hazánkban ritkán történik ilyen felfedezés, de félek, hogy Kozsó új frizujáról többen hallottak. Akár arról is írhatnék, hogy ez vajon kinek a hibája? De majd később...

A világ első haditudósítójának Roger Fentont tartják (mellette Szathmári Pap Károly volt a másik úttörő). Pár évvel a fényképezés feltalálása után ő már a Krím-i háborúban fotózott 1855-ben. Aki kicsit is ismeri a fotótörténetet, el tudja képzelni, hogy ez mekkora feladat volt ekkor; több száz kilós felszerelését egy mozgó laboratóriumban szállította. Jól hangzik ugye? (ez egy szekér volt)
Egy ilyen alkotó művei tízmilliós összegekért cserélnek gazdát (külföldön). Az ELTE könyvtárából 12 darab eredeti kontakt-kópia került elő, senki nem ismeri az eredetüket.
Egy idézet Cséka Györgytől (ELTE): "Felhívta a figyelmünket a nagyformátumú fotográfia iránti érdeklődésre napjainkban, mivel egy digitális gép sem tud ilyen minőséget produkálni."
Milyen szép is a világ, erről a témáról is akartam már írni. Túl friss még a blog, úgyhogy pihentetem a témát, majd idelinkelem később ha elkészült.
Elte rövidhíre
Az index írása
Az egyik megtalált mű - forrás: index.

Szólj hozzá!

Címkék: fotó kép riportfotó


2008.01.18. 09:31 polarc

Rendhagyás

Miki érdeklődésére (belenyúltam-e az eredeti képbe) reagálva feltöltöttem az eredeti teljesen nyers fotót is. Általában megvágom, beállítom a színegyensúlyt, és a levels-en korrigálok kicsit - most is így történt, de semmi drasztikus változtatás nem történt, mint látható is. De ez például egy olyan téma amiről írok majd hosszabban is.

2 komment

Címkék: fotó kép


2008.01.18. 00:25 polarc

Első fotó

Amióta hazatértem Norvégiából elég keveset fotóztam. Leszámítva a családi fotókat és a tesztképeket ez az egyetlen

5 komment

Címkék: kép


2008.01.17. 23:58 polarc

első post - sajtófotó

Köszöntök mindenkit legújabb blogomon!
Ez már csak azért is érdekes, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy világgá kürtölöm-e ezen napló létezését, tehát magam sem tudom, hogy kinek írok.
És azt sem tudom, hogy felteszem-e ide a fotóimat.
Akkor mégis miért? Mert állandóan van mondanivalóm, véleményem, de itt a szigetemen többnyire csak magammal osztottam meg eddig.
A norvég blogot nem vagyok képes folytatni, mert azonnal elszorul a szívem, ha eszembe jut. Remélem lesz még alkalmam fjordok közül élménymegosztani.

Az első dolog, ami kikívánkozik belőlem, az az, hogy megint nem fordítottam elég időt a sajtófotó-pályázatra. Nem csupán összecsaptam (szörnyű képaláírások stb), de ki is felejtetettem vagy 3 témát. Ilyen pl a váci Forte gyár utolsó napja. Képileg mondjuk (ez) nem egy erős anyag, de annál fontosabb. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy egy világhírű gyárnak miért kell bezárnia. Nem szeretném hosszan elemezni a történteket, mindössze annyit erről, hogy állítólag egy lakópark épül a helyén.

Akit érdekel a téma, netán nem is hallott róla:
Forteforever - totalplan
Hosszú kínlódás után bezár a Forte - az Index írása

Egy érdekesség XXVI. Magyar Sajtófotó-pályázat zsűrizése lépést tart a technika fejlődésével; on-line követhető.

2 komment

Címkék: fotó pályázat sajtófotó forte